Nyomtatás

Gádoros Nagyközség

 

Gádoros nagyközség Békés megye északnyugati kiszögellésében fekszik. Nyugat felől Árpádhalom, északról Eperjes Csongrád megyei településekkel, kelet felől Nagyszénással, délről Szentetornyával határos. Természetes felszíni vize a Mágocsi-ér, mely az Orosháza-Szentesi műutat érinti.

 

Régészeti leletek szerint már i.e. 4000-3500 éve éltek itt emberek. Szórványleleteink – fekete gránit kőbalta, kőpengék, szakócák, „Körösi-kultúra” cserépedény maradványai, de felszínre került bronzkori, szarmata, szkíta, dák, római, avar cserepek, érmék, fibula, honfoglalás kori őrlőkő, edénycserepek, négy lovas sír, aranyozott bronz veretekkel. /L. Szentes, Békéscsaba, Orosháza múzeumaiban/. E területen 3 Árpád-kori település nyomaira bukkantak. Gádoros (Gadoros) is Árpád-kori település, melyet a tatárok 1241-ben 48 faluval együtt felperzseltek, s az 1436. május 16-i királyi adománylevél már csak mint Gadoros pusztát említi. (Ékezet nélkül.)

 

Az elnevezés – Gádoros visszautalt a régi, árpádkori névre. „Gádor” a magyar nyelvtörténeti szótár szerint – átriumot, tornácot, előcsarnokot jelent. A történészek szerint Gádoros onnan kapta a nevét, hogy a település templomának volt egy kis előcsarnoka, melyet gádornak neveztek.

 

Gádoros újratelepítése báró Dezséri Rudnyánszky Sándor Békés Vármegye főjegyzője érdeme, akit mint a szentetornyai birtok örököse 1826. szeptember 29-én 40 telekhely kimérésével, 30 orosházi, illetve szentesi telepessel szerződést kötve létrehozta Bánfalva települést. Bánfalva (Bárófalva, Bánomfalva) 1826-tól 1901-ig viselte ezt a nevet. 1901-ben Dr. Karácsony János püspök – történész kezdeményezte a névváltozást.

 

Az evangélikusok 1838-ban építenek először szerény templomot, mely 1888-ban kapja mai külsejét. A római katolikusok műemlék jellegű temploma 1844-ben épült, és 1891-ben építették át. A reformátusok templomát 1929. június 16-án szenteli fel Dr. Balthazár Dezső püspök.

 

Az 1848-49-es szabadságharcban 18 helybeli küzdött, köztük báró Rudnyánszki Gyula is. Emléküket az 1999. május 31-én felavatott emlékmű örökíti meg a község főterén.

 

A falu népét sok sorscsapás érte: az 1831-es kolerajárvány, marhavész, aszályok és peronoszpóra pusztított.

 

A századvégen hazánkból meginduló kivándorlás hulláma ide is elér. 1890 és 1910 között a kivándorlók száma 50 fő. A népesség száma az 1871-es népszámláláskor 2454 fő, 1897-ben 3836 fő, 1999-ben 4351 fő.

 

A falu infrastruktúrája az 1950-es években indult gyorsabb fejlődésnek: építkezés, villamosítás, úthálózat kiépítése, 34 kilométeres vízhálózat, gázprogram, telefonhálózat, kábeltévé megvalósítása. Korszerű középületek.

 

A művelődés, az oktatás, az egészségügyi ellátás megfelelő szinten biztosított.

 

Köztéri emlékművekben, szobrokban is gazdag a falu: 1848/49-es Hősi Emlékmű (1999), I. Világháborús Emlékmű, II. világháborús emlékmű, Dr. Hidasi László községi orvos mellszobra, Szervátiusz Tibor „Anya gyermekével” c. szobra, Justh Zsigmond író mellszobra és síremléke a Községi Újtemetőben, Udvardi Kossuth Lászlóné, Petőfi Sándor első szerelmének Cancrinyi Emilia unokájának síremléke, „Hét Vezér Liget” díszkúttal, Justh Zsigmond emléktábla, Millecentenáriumi Emléktábla, Torja székely testvérközség Székelykapuja és kopjafája.

 

A község nevezetes személyiségei: a falut újraalapító báró Dezséri Rudnyánszky Sándor, Baross Gábor evangélikus lelkész, történetíró, Justh Zsigmond író, Papp Károly főjegyző, Udvardi Kossuth Lászlóné, Némann Valéria tanítónő, Békés József dramaturg és író, Szalai György bronzérmes olimpikon, Pisont István válogatott labdarúgó.

 

 

Az ősi Gádoros

 

Befejeződtek a régészeti feltárások Gádoros nyugati határában. 2000. november 06. és 28. között egy minden ízében Árpád-kori templomot sikerült a teljesség igényével dokumentálnunk. Hiszen építése és (településének) pusztulása is az Árpád-kor idejére tehető.

 

A templom egyhajós, félköríves szentélyzáródású, enyhén patkóíves, egyszerű falusi plébániatemplom. A kor szokásának megfelelően épült. Felmenő téglafalait döngölt föld alapozás tartotta, mely alapozás készítési technikája teljességgel megegyezett a még nemrégiben is alkalmazott módszerekkel, melyeket a vertfalú házak esetében alkalmaztak. A mezőgazdasági munkálatoknak és a későbbi falkereső-, kutató gödröknek köszönhetően itt is, mint sok más hasonló templomásatás esetében tapasztalható, csak a templom alapozását sikerült megtalálni, a téglafalakat helyükön sehol sem leltük meg (az átlag téglaméret a 8-900 évvel ezelőtt épített templom esetében 28x15x4,5 cm volt.)

 

Az ásatás jellegzetessége a nyugati oldalfalból kiugró, a templommal egyszerre alapozott két „gádor”, melyek jellegzetes részei templomunknak. A környéken feltárt közel 30 templom egyikénél sem tapasztalt alapozás lehetett a templom, s rajta keresztül a falu elnevezését adó „gádor”, ami esőfogót és szélfogót, továbbá előcsarnokot is jelent. Az ősi Gádoros tehát eme, a környéken csak itt fellelhető templomalapozás – sajátossága után kaphatta nevét.

 

Ezt a feltevést a templom alaprajza, a templom és a temető viszonya (kevés és a templomtól távol eső sírok), és a bővítmények, illetve a gótikus támpillérek hiánya megerősíti, alátámasztva az okleveles adatokból ismert tényt, miszerint az ősi Gádoros a történelem folyamán viszonylag hamar elpusztult.

Templomunk tehát valamikor a Szent István utáni időben épült. A „minden 10 falu építsen egy templomot” törvény hamar érvényesült vidékünkön is, így Szent László törvénye értelmében jelen esetben is az elhunytakat a templom köré temették el. Ezen sírok közül hármat, köztük 2 esetben a nem túl gyakori, téglával keretezett sírt tártunk fel.

 

Templomunk utóélete valószínűleg a múlt század elején zárulhatott le, mikor is az újratelepülés következtében a még álló falakat elhordják a környék lakói, amikor is a csorvási és a szénási templom sorsára jutott (az 1733. évi katonai felmérés még magas felmenő falakkal ábrázolta őket a térképen!), elenyészett nyomtalanul.

 

1935-ben homokbányászás közben csontokat találtak a területen és 1965-ben az Orosháza Története és Néprajza c. Monográfiában, mint régészeti lelőhely vonult be a régész szaktudatba. 2000-ben pedig, a Milleniumi Évhez kapcsolódóan Gádoros Nagyközség pályázatot nyert a régészeti feltárásokra.

 

A leletanyag Orosházára, a csontanyag Szegedre kerül. A tudományos feldolgozás, Gádoros korábbi régészeti leleteinek méltatásával a Gádorosi Füzetek következő számában várható.

 

 

Rózsa Zoltán

régész